2024. március 28., csütörtök.

Ma Gedeon, Johanna, Hanna névnapja van. Holnap Auguszta névnapja lesz.

Tápai Csaba   Click to listen highlighted text! Tápai Csaba Powered By GSpeech

Tápai CsabaTápai Csaba

1966. augusztus 26-án születtem Szegeden. Nős vagyok, 3 gyermek apja.

1991-ben végeztem a József Attila Tudományegyetem (most: Szegedi Egyetem) fizikus szakán. Diplomamunkámat "Változócsillagok fénygörbéinek numerikus analízise" témában végeztem, majd az egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén kezdtem kutatói pályámat, ahol fémek sóoldataiból való lézeres fémleválasztás volt a feladatom. Egy év eltelte után az egyetem Biofizikai Tanszékére kerültem, ahol makromolekulák - elsősorban bakteriális fotoszintézis molekula-rendszerek - számítógépes modellezésével, elektrosztatikájával és dinamikájával foglalkoztam.

A számítástechnikával 14 éves koromban kötöttem házasságot. 1997-től számítástechnikai vállalkozóként is működtem, de az egyetemi kötődés máig megmaradt.

1997/98-ban az MTA Szegedi Biológiai Központjának felkérésére a XI. Nemzetközi Fotoszintézis Kongresszus (ICP’98) informatikai hátterét biztosítottam. A saját fejlesztésű informatikai rendszerrel online generáltam a multimédiás elemekkel is illusztrált tudományos publikációk kivonatait, amelyek Webről letölthető nyomdakész formátumban is előálltak (Abstract Book).

1997-ben közel 30 felnőttképzési tananyag (számítástechnikai, jogi és egyéb modulok) multimédiás változatát készítettem el a RANDOM Alapítvány megbízásából. Ez évben jelent meg az alapítvány felkérésére első könyvem „Webmesterek kézikönyve” címmel, amely az első lemezmelléklettel ellátott színes, Webről szóló kiadvány volt a hazai könyvpiacon.

1997-től folyamatosan növekvő hallgatói létszámmal többszörös csoportbontással speciálkollégiumokat tartottam a Biofizikai Tanszéken „Tudományos közlés a Word Wide Weben”, „Multimédia a tudományokban”, illetve „Számítógépes technológiák” címmel, közben a tanszék tudományos tevékenységében is részt vettem.

1998-tól kezdtem foglalkozni CD-lemezes kiadványok készítésével elsősorban turisztikai témákban (Szeged-CD, A szegedi Royal Hotel, A Budakeszi Vadaspark és Étterem, A Balástyai Zöld Mező Hotel és Camping).

2002-ben a Junior Achievement Magyarország Alapítvány megbízásából 4 multimédiás oktató-CD-t készítettem általános iskolások számára (Család - háztartás, Nemzetgazdaság - világgazdaság, A vállalkozások világa, A munka világa).

2002-ben a Szeged-CD projektemmel pályázatot nyertem a Széchenyi Terv keretében (Dél-Alföldi Turisztikai Alprogram). Elkészítettem az angol, majd még ebben az évben a német és francia változatú lemezeket. 2003-ban további lényeges tartalmi fejlesztések következtek, majd 2004. elejére új dizájnnal egyesítettem a négy nyelvet immár egyetlen lemezen, DVD-n. Szeged Napja alkalmából, a Nagy Szegedi Árvíz 125. évfordulójára emlékezve és az EU-s csatlakozásunk tiszteletére küldtem egy-egy példányt az egykor árvízmentesítő európai fővárosoknak is (Bécs, Berlin, Brüsszel, London, Párizs, Róma), amit a Párizsi Főpolgármesteri Hivatal elismerő levélben köszönt meg.

2004-ben angol nyelvet oktató multimédiás CD-ket készítettem az eredeti szerzők megbízásából magyar középiskolások számára a Tempus Közalapítvány támogatásával a „Világ – Nyelv” program keretében („The Wanderings and Conquest of the Hungarians”, „The World of Plants and Animals”, „The Southern Great Plain”).

2005-ben a Szeged-DVD-vel elértem a nyelvenkénti 8 órás műsoridőt egyetlen lemezen. 2005. nyarára elkészült az ingyenesen letölthető internetes, magyar nyelvű változat. A lemez hibrid funkciókkal bővült, azaz pl. asztali video-lejátszóra is alkalmassá vált.

2006-ban kaptam megbízást Csongrád Megye turisztikai célú digitális albumának elkészítésére, amit 3D e-könyv formában valósítottam meg. Ekkor jött „A Nagy E-Könyv Program” ötlete, mely az e-könyvek 3. generációján és megbízható jogvédelmen alapul. Ez év Szeged Napján a Város Alkotói Díjban részesítette „A Nagy Szeged e-Könyv” című pályázatomat. Az új e-könyv („e-könyv-szekrény”) formátumú Szeged-DVD első verziója az év végére készült el.

A Nagy E-Könyv Program magyar nyelvű kísérleti oldalát 2009. augusztus 12-én indítottam el, ezt követően 2 év alatt sikerült a Program adatbázisának tételszámát 600 fölé emelni. A Program 2011-től szünetelt, de 2014. decemberében újraindult. Célom a Program Európai kiterjesztése, amihez forrásokat és partnereket keresek jelenleg is.

2013. február 1-től ismét egyetemi állásba kerültem az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén, ami 2016. májusától kiegészült egy szoftvermérnöki félállással a Semilab Zrt-nél 2 év tartamban. Jelenleg a könyv jövőjén dolgozom A Nagy e-Könyv Program ügyvezetőjeként.


E-mail: anagyekonyv 'kukac' gmail.com


Tápai Csaba művei a Programban:

A szegedi zsinagóga (szerkesztő)demó - teljes

Csongrád megye fotóalbuma (szerkesztő) - teljes

Szeged Nagy e-Könyve - demó - teljes

Nagy Időgép e-Könyv egy kis bűnügyhöz - DVD


Ezt az oldalt ennyiszer töltötték le: